Végre itt a tavasz már, bár
Szívemben még dúl az ősz,
Mert pucéran rohanhatnánk,
S most csak a magány üldöz,
Te már virágot szedsz a réten,
Válogatsz, szedegetsz sokat,
Én pedig majd a legszebbet
Letépem, s várok míg elhervad,
Mert szerelmünk virága,
Romlott volt száz esztendeje,
És ily sokáig tart majd,
Mig új csókokat szedek.
