Mindig hittem benned,
Mert sosem csalódtam,
S mikor eldöntöttem,
Mindig ugyanazt kaptam.
Budapest utcáit róva,
Vagy egyedül a tengernél,
Velem voltál magányomban,
Hittem hogy az élet szép.
Sok alakot öntesz, színész vagy,
S melletted az ember úgy érzi
Egy percre vagy egy órára,
Hogy minden megszűnik lenni.
De a másnap rémes. Sőt. Egyre rosszabb.
Fejfájás, hányinger, vér, fájdalom.
S dühöngve kopogtat a skizofrénia,
A lelkem csukott ajtaján, északon.
Nem kellesz már, nem csapsz be többé,
Te ócska lejárt lemez,
Én megjártam a poklot , s örökkön,
Mindig láttam a mennyet.
Ég a gyertya, fénye az éjnek,
Ravatalja ez a leküzdött vadnak,
S jő a nappal az éjre,
Újra szekrényben a poharak.
