Kortalan szélhámosok könnyelműen
A húrok közé csapnak,
Dalolnak hamis útvesztőben,
Nyugtatóktól kábulatban.
Viharvert ország, irodalom :
Mert kihalóban a közönség.
Az álom lakás, négy kerék, lurkó :
Materializálódó szellemi örökség.
Már nem gázol senki elvadult tájon,
S nem is bujdosunk, nincs hová.
A világ tágult, hazánk zsugorodott,
Nyelvtörvény csúfolja testvérünk szavát.
Ès mindenki hallgat. Várja a sorát
E szürreális vérnarancs plázában,
Kihalt a nő, a férfi, a madár,
Újjá született Csák Máté hazája.
Hol kiskirályok nagy fekete hintón,
Vágtatnak a válótermekbe,
A bűn erény, mit a sors kovácsolt,
Nem bűnös senki hol közös a vétek.
Már kétszáz éve is millióan tengtek,
Étlen – szomjan, hazugságban.
Miért büntet még mindig az Isten
Indulattal, tudatlansággal?
A kifakult zongorát felgyújtották
Régi idők régi dalai,
Az élet nyugatra szállt,
S elrabolta hazánk fiait.
Legnagyobb kincsünk nem látható.
Azt szívünkben hordozzuk.
S vele várom feltámadásotok,
Elhúnyt költők, forradalmárok.
